Who the heck is Arpad Szakacs?

Arpad Szakacs - this name comes up quite often these days in Hungarian journalism and public life. But one could stop and ask:

Ki a fa*z az a Szakács Árpád? (Who the fu*k is Szakacs Arpad?)

Well, as it turns out, he is one of the folks with zero intellectual credential or any accomplishment to his name favoured by Fidesz. He is a loudmouth who has way too much energy and bashes everything and anything that he deems dangerous to his favourite party (which pays his bills, after all!)

A typical story these days. Read a bit more here on the chap and his not very impressive performance in the Hungarian state sponsored propaganda media.

With pushing people like this, it will only be a matter of years until all our valuable public institutions are fully eroded.

Ogura Kazuo's 'Japan's Asian Diplomacy

As part of my self-education I'm reading a good deal on Japan, China, and East-Asia in general. The last book that I got in my hand was Ogura Kazuo's Japan's Asian Diplomacy. The author served as Japan's ambassador to Vietnam, France, and Korea.

It quickly becomes obvious from the book that Ogura has plenty of insight into the main ideological and political currents shaping the broader agenda of foreign policy making in Japan, China, and Korea. He offers a historical, ideological, and political overview of Japan's relations with its neighbours going back to the early middle ages, and shows that in most cases the Japanese policies and stances were heavily influenced by internal political interests and leadership contests. In many places in the book he is openly critical about such short sighted diplomacy, and makes an effort to show that in many cases taking a too hard line in domestic politics forced the leadership into a position where to save face it was almost necessary to act aggressively on the international place - to live up to the expectations raised in the public, so to say.

The author was not afraid to point out some harmful and aggressive long standing tendencies of Japanese policies - such as treating the affairs of Korea almost as an internal issue requiring constant intervention - and the lack of long term vision in the building up of relations with China.

The book also offers a very interesting perspective on how the Tokugawa shogunate's closed-door policy served to prepare Japan to see itself ideologically and politically among the Western, colonizing, powers very soon after the Meiji period. This amounted to a significant shift from the earlier Japano- or Sino-centric world views dominating political thinking. It also explains in part why Japan acted quickly and with no sympathy towards other Asian nations.

The book discusses several other issues, and it is a very interesting and thought-provoking reading. I don't have an in depth knowledge of either Japanese history or politics yet, but I'm happy that I took down this volume from the library shelf, and at the moment it seems that it will definitely contribute to my understanding of the Japanese perspectives on diplomacy in Asia.

Politics and public opinion

It is a very interesting myth that was around for a long-long time in Central- and Eastern-Europe that it is somehow the duty of artists, university teachers, and others in white-collar jobs to take responsibility for voicing their criticism against unjust, unfair and bad government action.
In itself there isn't anything wrong with such a view, but it does look a bit dated and exclusive. The other problem with it is that a lot of people just pushed aside the burden of getting information about political and public issues, waving their hands towards the intellectuals who are supposed to be responsible for shaping the public debate.
At the moment sadly no one else but the government has the resources to really determine what the public thinks and talks about - except of course if one thinks for oneself, or is willing to read blogs, internet magazines, and foreign newspapers, news sources.
Nevertheless there are a few promising young analysts who often advance smart and insightful criticism against the government. Zoltan Cegledi is such a person, and his latest post on his site is also a nice proof of this. (Although I disagree with the complaints about food in schools. Food is healthier now, and the kids eating way too much sugar, fat and salt so far will have to get used to it in their own interest.)

Nemzeti népmese

Amit a FIDESZ árul az egy törénet: a szavazókat arra biztatják, hogy ne az adatokat nézzék, ne a szakértőkre hallgassanak, ne elemzéseket olvassanak, hanem Orbán Viktor ölére kucorodva figyeljenek a mesére amit a fülükbe duruzsolnak. A mese egy klassz helyről szól, ahol jó élni, keményen kell dolgozni és focizni, de ha ezt megteszi az ember kerül kolbász az asztalra és még talán pálinkát is főzhetünk.

Döbbenetes, hogy az utóbbi években ezt annyit sulykolták itthon, hogy egyesek elhiszik hogy Magyarország jobb hely, mint mondjuk Németország, az USA, az Egyesült Királyság, Spanyolország, Japán, vagy akár csak Taiwan, esetleg Chile. Nem jobb. Szegényebb, rosszabbak az úthálózatok és a kórházak, alacsonyabbak a fizetések, a kormány semmit nem tesz hogy a legnagyobb és legleszakadtabb kisebbségünk helyzetén változtasson (se képzés, se munka), és korábban ezerszer megbukott, ezerszer kártékonynak bizonyult túlzó nacionalizmussal tüzeli a választóit. A kormány kereszténységről papol, de az intézkedései és a kormányzási módszerei távolról sem keresztényiek. Mellesleg eleve nevetséges egységes keresztény Európáról szónokolni, amikor rengeteg ateista, zsidó, és általában a vallás iránt közömbös ember él ennek a politikai-gazdasági egységnek a területén.

De a nemzeti-gyagya kelendő termék, sokan veszik. Többen talán nem szeretnék elfogadni, hogy kellene rengeteg régi szokáson és magatartáson változtatni, hogy igenis kell konfrontálódni a korrupt főnökökkel, az adócsaló ismerősökkel, a hűtlen és/vagy szexista barátokkal, vagy akár a politikai nézeteikre igénytelen kollégákkal is. Szeretnék azt hinni, hogy tulajdonképpen elég fasza minden úgy ahogy van, csak egy kicsit több pénz kell, azt meg oké ha összelopják, hiszen ezen az amúgy szuper helyen sokan mások is ezt teszik.

Magyarországban, a magyar lakosságban egyébként sokkal több potenciál van ennél. Ezt mutatja, hogy az ország méretéhez és a kutatási-fejlesztési ill felsőokatási ráfordításokhoz képest még most is normális számban jegyeznek be felfedezéseket és új termékeket, hogy van még felsőoktatás és élénk irodalmi élet, színházi élet, hogy vannak szép turisztikai látványosságok és van egy-egy jó film. Vannak normálisan működő és működtetett intézmények is, és rendben tartott közutak, világítás és egészségügyi kezelések.

Ki lehet hozni sokkal többet ebből a helyből, egyszerűen nem kell hallgatni azokra, akik semmin nem akarnak változatni, akik a múltba szeretnének visszautazni, és természetesen úgy képzelik el, hogy ők a nagyon vékonyka akkori felsőréteg tagjai lennének.
Mindenkinek kellene kicsit utaznia, olvasnia, mert itthonról tényleg nehéz látni, hogy mit lehetne máshogy csinálni. Megszokja az ember a szexizmust, a korrupciót, a mutyit, a munkába beépülő lazsálást és csevegést, a célszerűtlen és autoriter vezetői szerkezeteket. Feladat van bőven, fel lehetne használni az értelmes és tehetséges fiatalokat. Itt sincs több vagy kevesebb belőlük mint máshol, de lehetőséghez kevesebbhez jutnak és korán leszűkítik a politikai fantáziájukat.